| |
Egyletünk 1997-ben alakult, 2001-től közhasznú szervezetként, történelmi hagyományaink ápolásán és kultúránk értékeinek megőrzésén munkálkodik. Egyletünk Ebesen Debrecenben és vonzáskörzetében, valamint országos, nemzetközi rendezvényeken hagyományőrző és kulturális programokon tevékenykedik.

Az egylet a XIV. századi magyar történelmi hagyományok és értékek ápolására, őrzésére szerveződött. Célul tűztük ki, hogy minél szélesebb körben megmutassuk a világnak, hogyan is élhettek, halhattak elődeink, őseink. Tevékenységünk a XIV századi Magyarország korának megfelelő ruházat, fegyverzet korhű elkészítése, megjelenítése, használata és a korabeli harcmodor bemutatása. Látványos programjainkkal különböző haditorna bemutatókon, várjátékokon, iskola-, falunapokon és haditorna versenyeken veszünk részt országszerte.

Műsorunk megközelítőleg 30 perc, narrátori szöveggel, zenével aláfestett, középkori udvari jelenet, gyalogos lovagi torna megjelenítése. A programban íjászat, hajítófegyver bemutató, korabeli kézifegyverekkel bemutatott párharcok mellett páros és körtáncok is láthatóak. A műsoridőt a felmerülő igényeknek megfelelően rugalmasan változtatni tudjuk.

Felkérések alapján örömmel vállaljuk, haditorna bemutatók megtartását, külön ijász- és táncbemutatók előadását, vagy bármely, a profilunkkal egybevágó tevékenység végzését.

2009-ben már több különböző komplett darabbal is tudunk a nagyközönség elé állni.
1. A Széparcú ivadék diadala, avagy egy leánykérés története. Kb 35 perc
2. A Fehérlófia című magyar népmese feldolgozása, kb 35-45 perc
3. A Láthatatlan Bandérium cimű történelmi játék, kb 35-45 perc.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük keressen bennünket a feltüntatett elérhetőségeken!
Egyesületünk kapui folyamatosan nyitva állnak a tevékenységünk végzése iránt érdeklődők előtt, nemre és korra való tekintet nélkül.
Csatlakozzon hozzánk még ma! Keressen bennünket bármelyik elérhetőségünkön.



|
|